A team-coaching folyamata során coach-ként abban segítem az adott csapatot, hogy hatékonyabban működjön együtt és elérje közös céljait. A fókuszában a csapattagok közötti kapcsolatok javítsa, a kommunikáció erősítése és a csapategység erősítse áll.

  • Feltérképezzük a csapat dinamikáját: és működését, az erősségeit és fejlesztendő területeit.
  • Célokat határozunk meg: és kikristályosítjuk a közös célokat és azokat az eredményeket, amelyeket el szeretne érni a csapat.
  • Feltárjuk az akadályokat: amelyek megakadályozzák a csapat hatékony működését és a céljainak elérését.
  • Fejlesztő folyamatokat indítunk be: amelyek segítik a csapat fejlődését a kommunikáció, a konfliktuskezelés és az együttműködés területein.
  • A csapat fejlesztésén túl személyes fejlődést tesz lehetővé: egyéni és csoportos szinten is megvalósul a csapattagok személyes fejlődése, ezáltal növeli a hatékonyságot és a teljesítményt.

A team-coaching célja és előnye

A tanulás, a növekedés és fejlődés a célja csoport- és szervezeti szinten, azaz a szervezetben felhalmozott tudásra és kreativitásra támaszkodva a változások élére állni. Olyan folyamat: „amelynek során összehangoljuk és fejlesztjük a csapatban rejlő képességeket, hogy el tudjuk érni azokat az eredményeket, amelyekre a csapattagok igazán vágynak“ (Senge 1990: 236)

A közös munka során megvizsgáljuk, hogyan hat a csoport az egyénre és hogyan viszonyulnak az egyének a csoporthoz (belső perspektíva). Arra is ránézünk, hogyan befolyásolja a környezet a csapatot és hogyan nyúl ki a csapat a környezete felé (külső perspektíva). A legtöbben, akik már vettek részt team-coachingban, arról számolnak be, hogy a folyamat erőteljes tanulási élményt jelentett számukra, teljesítményük javult, ráadásul kollégáiknak olyan pozitív tulajdonságait ismerték meg, amikre egyáltalán nem számítottak (Horváth 2012:14).

  • a team hatékonyságának növelése
  • a vezető és team céljainak összehangolása
  • az egymás közötti kommunikáció fejlesztése
  • a szervezeti és egyéni jövőkép és jóllét összehangolása
  • a belső és külső perspektívával való közös munka

Mindenki egyedi helyzetben van. Érdemes segítő szakembert, coach-ot felkeresned, ha úgy érzed, nehezen boldogulsz az életed egy vagy több területén. Segítek, hogy megtaláld a legmegfelelőbb utat, a saját utadat.

  • Nem érzed jól magad a bőrödben. Önbizalmad, önbecsülésed helyreállításában.
  • Fejleszteni szeretnéd magad. Az önfejlesztés lassú és tévutakra vihet szakértői támogatás nélkül.
  • Bármilyen kihívás, akadály, nehézség, probléma, elakadás esetén, amihez segítségre van szükséged.
  • Pozitív változásokat szeretnél az életedben.
  • Hatékonyabb szeretnél lenni az életed bármely területén.
  • Az egészséges önkontrollod kialakításában.
  • Céljaid megtalálásában, elérésében.
  • Gondolkodásod pozitívabbá, kreatívabbá és problémamegoldóvá formálásában.
  • A szakmai és emberi kapcsolataid javításában.

  • Nem adok tanácsot.
  • Nem mondok véleményt, ítéletet.
  • Nem mesélek magamról.
  • Az ülés kizárólag az ügyfélről szól (nem a coach-ról)

  • Ma ez már megfizethető, megtérülése biztos, a segítségével boldogabb leszel, és megismerheted valódi önmagad.
  • Biztonságot ad, hogy a folyamataid kontroll alatt zajlanak.
  • Hosszú távon gazdaságosabb és gyorsabb, mintha valaki önerőből próbál otthon dolgozni önmagán (szakember segítsége nélkül).
  • A boldogabb élet értéke felbecsülhetetlen.

  • Általában 7-10 alkalom szükséges a tényleges változás eléréséhez.
  • Az első pár ülés hetente, a további alkalmak kéthetente illetve az igényeidhez igazodva valósulnak meg.
  • Egyedi esetben- a problémától függően- eseti coachingra is van lehetőség, ahol 1-2 ülés is elegendő.

  • Személyes tapasztalataim: a saját önismereti utamon 17 éves koromban indultam el. Ennek már 25 éve. Nagyon felemelő megélni, hogy megértve a saját működésemet, gondolataimat, érzéseimet mennyire segít mindez abban, hogy előre lépjek a saját utamon önazonosan, meghúzva a határaimat, elfogadva a történetemet. Az utazásom egyenes irányt vett a személyiségfejlesztés és önismeret irányába a pedagógiai és pszichológiai végzettségeim megszerzése közben és után is. Közel ezer óra saját önismereti folyamatban (önismereti és személyiségfejlesztő tréning, szupervízió, pszichodráma csoport, coaching, továbbképzés és önfejlesztés), és több ezer óra mások fejlesztésében (14 év egyetemi oktatás, 18 év tréning, 4 év coaching és 2 év mediáció) már tapasztalatként áll mögöttem. Dolgozom magánemberekkel és vállalati csapatokkal és vezetőkkel egyaránt.
  • Empátia, megértés, ítéletmentesség és titoktartás: határozza meg az általam vezetett folyamatokat. Ezek betartásáért garanciát vállalok.
  • Személyre szabott megközelítés és rugalmasság biztosítja az egyedi igényeid beépítését a folyamatba. Én nem „konzerv” megoldásokkal dolgozom, az élethelyzetek különbözőek, ezért az egyéni szükségleteid alapján építem fel a folyamatot akár egyéni, akár csoportos fejlesztésről van szó.
  • Képzettség és hiteleség: erről bővebben a „Rólam” címszó alatt olvashatsz.
  • Eredmények és referenciák: többszáz ügyféllel dolgoztam már, férfiakkal és nőkkel egyaránt. Elsősorban vállalkozókkal és 32 éven felüliekkel dolgozom. Referenciákat az oldalamon találsz. Néhány korábbi ügyfelem visszajelzését olvashatod itt, természetesen hozzájárultak ennek megosztásához.
  • „Imolát a legjobb szívvel ajánlom! Igazán kedves és nagyon profi. Egyetlen konzultáció is rengeteget segített, hogy jobban megismerjem magam és az elakadásaim okait, és hogy mindezzel hogyan kéne megbirkóznom. Köszönöm!” P. Noémi
  • „Imola képes volt olyan biztonságos, szeretetteljes közeget teremteni, ahol bátran megnyílhattunk. Azonban ennél sokkal többet kaptunk: ráláttunk a nézőpontjainkra, az elakadásainkra, a mintáinkra, miközben megtaláltuk a saját megoldásainkat, ráláttunk a lehetőségeinkre, amelyekkel élve valami nagyszerűbbet hozhatunk létre az életünkben.” F. Nóra
  • „Nagyon értékes meglátásokra vezettél rá a közös folyamat során, éreztem, hogy rád bízhatom a folyamatot, és hogy őszintén megnyílhatok.” T. Attila
  • „Nagy segítséget nyújtottál abban, hogy más szemszögéből lássam a világot. Sok összefüggésre te vezettél rá, amik teljesen logikusak csak magamtól ezeket nem értettem. Fontos számomra saját magam megismerése, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy jó apuka, társ, szerető lehessek. Ezzel nem a világnak, hanem csakis saját magamnak szeretnék megfelelni, nekem van erre igényem, hisz amit tudok adni, azt kapom viszonzásul. Úgy érzem sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. Nyugodtabban ugrok neki a hétköznapoknak, amik számomra nem mindig hétköznapiak.” C. D.
  • „Amikor először találkoztunk nagyon elveszettnek és egyedül éreztem magam. Úgy éreztem, hogy egy feneketlen gödör alján vagyok, ami egyre lejjebb és lejjebb húz. Az idő, illetve a Veled való beszélgetések alatt nagyon sok mindenen mentem keresztül. Az üléseink alkalmával rávilágítottál arra, hogy akármilyen nehéz is, nem hagyhatom el magam, és melyek azok a területek az életemben, ahol változtatnom szükséges. Lassan felépítettem magam, azonban ahhoz, hogy mindez sikerüljön komoly belső munkára is szükség volt.” T. Marcsi

Vedd fel velem a kapcsolatot!