A pszichológia szakirodalma már az 1980-as évektől említést tesz irreális mértékű optimizmusról, mégis a 2011-es év hozta meg a toxikus pozitivizmus fogalmának bevezetését. A világjárvány tovább erősítette ennek térnyerését, amikor a pozitív gondolkodás mindenáron beleerőltetése egy helyzetbe, elvárásként jelenik meg. A „mindennek nézd a jó oldalát”, a „nem is olyan nagy a baj”, a „lehetne rosszabb is”, vagy a „minden jó” és további közhelyek– amely mögött általában segítő szándék húzódik meg- létrehoztak olyan belső feszültségeket az egyénben, valamint kiterjesztésre került társadalmi szinten is, amelyek a stressz szintjét észrevétlenül növelték meg. Amikor nem vállalhatod fel, nem élheted meg az érzelmeidet, gondolataidat akár a mérgező pozitivitás miatt, akár más okból, olyankor azokat magunk felé fordítjuk, és ennek a visszahajlításnak a feszültsége és az eredeti érzelem és gondolat is bennünk „ragad”, ezt nevezzük retroflexiónak. A jó szándék ellenére így mindez sok esetben a visszájára sül el. A toxikus pozitivitás énvédő mechanizmusként és megküzdési stratégiaként alakult ki. Ez a fajta késztetés és az ennek megfelelni vágyás olyan nem várt eredményeket hozott, mint az elmagányosodás, a distressz vagy a szomatikus panaszok ugrásszerű növekedése (Petrie et al., 1998).
A valódi, őszinte kapcsolatok, amelyekben biztonságban lehetünk „elbírják” a nehéz érzéseket is. Nincs szükség arra, hogy bagatellizáljuk, vagy elhazudjuk azokat. A pozitív hozzáállás fontossága természetesen nagyon fontos erőforrás. Nem arról van szó, hogy az optimizmust ki kell törölni az életünkből. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne essünk át a ló egyik vagy másik oldalára sem. A túlzott elmerülés és elárasztódás viszont egyik vagy másik oldalra sem előremutató. Egy változással vagy kihívással való megküzdés akkor lesz adaptív, amikor megélheted benne az összes érzelmedet, és megoszthatod az összes gondolatodat, ami ennek kapcsán felmerül benned. Lehetsz várakozással teli, kíváncsi és nyitott, valamint csalódott, szorongó és félelmekkel teli egyidőben (Campbell-Sills et al., 2006).
Konkrét példákat hozva erre, egy munkahelyváltás, költözés vagy kinevezés során egyaránt megélhetjük mindezt egyszerre. Ilyenkor támogató közegnek azt tekintjük, ha nem kell csak a pozitív oldalát láttatnunk a megéléseinknek, hanem tartalmazhatunk fájdalmakat és félelmeket is, melyre a másik fél empátiát ad, értő figyelemmel van jelen. Sokan számolnak be arról, hogy nem tudnak baráttal, családdal, vagy partnerkapcsolatban a nehézségekről beszélni, mert azt kapják válaszul, hogy lehúzó vagy nehéz vele együtt lenni ilyenkor, inkább gondolkodjon pozitívan. Természetesen az is fontos, hogy a saját én-határaink figyelésével vegyük észre azt is, ha valaki mindig, kizárólagosan szűkülő érzelmek és nehézségek ventilálására „használ” egy kapcsolatot.
Honnan ismerheted fel, hogy toxikus pozitivitással van dolgod?
Gyakran érhető tetten a toxikus pozitivitás irreális célok kitűzésében és túlzott kockázatvállalásban, hiszen „úgysem történhet semmi baj”. A reális kockázatfelmérés egy szükséges, de nem elégséges feltétele az életben maradásunknak, ezért a felelősségvállalás hiánya veszélyes helyzetekbe sodorja a toxikus pozitivitásban élőket. A kapcsolatokban érdemes figyelni a mindig mosolygó, mindig „jól van” emberekre, akikkel kizárólag táguló érzelmek mentén, hurrá optimista felfogással lehet csak kapcsolódni. A kizárólagosság, a vagy-vagy gondolkodás az is-is helyett, mindig szélsőséghez vezet.
A toxikusan pozitív ember hamis képét nehéz észrevenni, mert egyúttal vonzó is lehet a vele való kapcsolódás, hiszen ő mindig jól van és biztosan ezt váltja ki majd belőled is. Sokszor ezzel a hamis képpel a viselője sincs tisztában, hiszen saját maga elől is elrejti, hárítja, lehasítja ezeket az érzéseket, gondolatokat, amelyek kizökkenthetik ebből a tónusból. Elég, ha a közösségi médiában megnézzük a tökéletes nyaralások és párkapcsolatok tökéletes dokumentálását. Szorongáskeltővé válik, ha a saját életünk, nyaralásunk, kapcsolataink nem ilyenek. Felismerhető még abból is, ha szégyen illetve bűntudat társul a szűkülő, nehéz érzelmeidhez Benned valaki mellett. Így válik az extrém optimizmus maladaptívvá. Ha ismerősek ezek a megélések, gondolatok, érzések, akkor érdemes átgondolnod, hol és hogyan van ez jelen most az életedben és mi mindent okozott eddig.
Mit tehetsz ellene?
Külön kell választani azt a kérdést, hogy kivel mit szeretnél megosztani és mit nem, vagyis az nem toxikus pozitivitás, ha valakiről sok mindent nem tudsz, de az a kevés, amit igen, az pozitív. Hiszen nem minden kapcsolat olyan mélységű vagy olyan biztonságos, amelyben szívesen kiteszed a legmélyebb megéléseidet. Egy felszínes kapcsolat erre nem alkalmas. A toxikus pozitivitás veszélye éppen abban áll, hogy egy számodra közelálló, biztonságosnak hitt kapcsolatban, a valóság ellenében jelenik meg az extrém pozitivitás, mint elvárás és közös nevező.
Azt gondolom, hogy már ennek a cikknek az olvasásával megtetted az első lépést, hogy fel tudd ismerni, ha mérgező pozitivitással találkozol. Önmagad megfigyelése, monitorozása és annak tudatosítása, hogy hogyan tudsz szabadon benne lenni egy kapcsolatban, amelyben biztonsággal megélheted az érzelmi skála minden elemét, fontos mérföldkő ebben. Validáld, éld meg az érzelmeidet, mert mindegyik adaptív válasz a környezeti ingerekre. Olyan kapcsolatokat érdemes keresned, amelyben megélheted, kimondhatod, felvállalhatod mindegyiket. Törekedj az egyensúlyra, hogy a gondolataid az is-is mentén állhassanak rendszerbe a Téged leginkább támogató módon. Ha úgy érzed, ez nem megy egyedül, keress bizalommal és segítek felépíteni, megalkotni a saját érzelmi térképedet.
Ez a cikk ezért született, hogy azt üzenje, merd átjárhatóvá tenni a különböző érzések közötti membránt. Minden érzésed valid, érvényes. Az érzelmek széles skáláját megélni szabadság. Az optimizmus erőforrás, a pesszimizmus kezelése segítséget igényel. A túlzott, kizárólagos, elvárások és megfelelések mentén megélt érzések károsan hatnak a szomatikus és mentális egészségedre.
Köszönöm Takács- Naár Emesének, személyi edző, gerinctréner, életmód- és táplálkozás tanácsadó, és az EGYéleted brand megalapítójának a felkérést, hogy podcastjában beszélgethettünk a munkahelyi jóllét kapcsán sok kihívásról, ami a munkavállalók és munkaadók, illetve a vezetők mindennapjait meghatározza. Ebben a beszélgetésben szó esett többek között a megfelelő (SMART) feladatdelegálásról, a vezetői visszajelzés értékességéről, a külső és belső kontrollos illetve mezőfüggő és mezőfüggetlen személyiségről, valamint a toxikus pozitvitásról is, amely a mostani cikkemet is ihlette.
Ajánlott és felhasznált szakirodalom:
K. Petrie , R. Booth , J. Pennebaker (1998): A gondolatelnyomás immunológiai hatásai. In: Journal of Personality and Social Psychology, DOI: 10.1037//0021-843X.106.1.95
L. Campbell-Sills , D. Barlow , S. Hofmann (2006): A negatív érzelmek elfogadása és elnyomása szorongásos és hangulati zavarokban. In: Emotion, DOI: 10.1037/1528-3542.6.4.587
Minden jog fenntartva! Az oldal tartalma szellemi tulajdon. A tartalom másolása és annak saját tartalomként való megjelenítése polgári jogi úton történő eljárást vonhat maga után.
0 hozzászólás